Corso Kurír Január
Sajnos már az év első hónapjában hatalmas veszteség ért minket. Zafír elment...
Annyi betegség és küzdelem után, a mi legnagyobb harcosunk, az egyetlen Vasladynk elfáradt…
Sosem feledjük őt, és élni akarása örök példa lesz számunkra…
Bekerülő Corsoink:01.11-én érkezett
Csimbili. Ez a gyönyörű 2 éves fekete szuka egy gyepmesteri telepen kötött ki.
Állatvédők kérték a segítségünket, így elhoztuk őt onnan és a gondozásunkba vettük. Kanokkal jól kijön, az embereket imádja.
01.16-án érkezett
Etna. Állatbarátok kérték a segítségünket, az elhelyezésében, mert rossz körülmények közt volt tartva. Még egy háza se volt szegénynek, és félénkségét elnézve túl sok jót nem is kaphatott „gazdáitól”. Kicsit még rémült, de pár perc és jutalomfalat után, már egy igazi bújós kis macilány.
01.27-én érkezett
Lelle, ez a gyönyörű, fiatal szürke lány. Soproni állatvédők kérték segítségünket az elhelyezésében, mert gazdája lemondott róla. Nagyon okos, emberekkel és kutyákkal is igazi bűbáj. Ideiglenes befogadónál helyeztük őt el, ahol szinte azonnal rá is talált az Álomgazdi!
Események:Idén is megrendezésre került a NOÉ Újévi Jótékonysági Futás! Védenceink közül Achmed, Ziva, Bekka, Wax, Mirha, Snoop, Dorci, Roxette és Pablo teljesítették a távot.
Hatalmas öröm számunkra, hogy exvédenceink közül Frenky, Paci és Luce is meglátogatott minket a gazdikkal, hogy futással kezdjék az Újévet!
Gazdisodások:Az hónap, és egyben az év első gazdisa
Nicole lett. A gazdijelöltek első találkozásra beleszerettek a mi fiatal kislányunkba. Nem is kellett sokat várni, és már költözhetett is új családjába, ahol már nagyon várták, főleg a kisgazdi.
Másodiknak
Pablo költözhetett. Amint lehetett őt látogatni, már jöttek is a gazdijelöltek, hogy megismerkedhessenek vele, és a szerelem itt sem maradt el. Pablo egy nagy családot kapott, ahol a gyerekek mellett biztosan nincs ideje unatkozni, és ő ezt nem is bánja.
A harmadik szerencsés
Dorci volt. Régebbi örökbefogadóink, Athos elvesztése után úgy érezték itt az ideje, hogy egy új kutyust engedjenek a szívükbe. Dorci azonnal levette őket a lábukról bújós természetével, és puha plüss bundájával. Meglévő kutyusukkal is szuperül kijött, úgyhogy hamar be is költözhetett új, végleges családjához.
A negyedik és egyben utolsó gazdis ebben a hónapban
Lelle lett. Őt helyhiány miatt ideiglenesen el kellett helyeznünk, amit Orsi soron kívül vállalt a Vau-haus kisállatpanzió és kutyanapköziben. Itt szinte azonnal rá is találtak az Álomgazdik. Exvédencünk Huba társa lett.
Nagyon sok boldog, közösen eltöltött évet kívánunk!Corsoink akik még várják az álomgazdit:(nevükre kattintva megtalálod az adatlapjukat)
SzappanDámaKikaBradleyOlíviaRoxetteDarioZorroDanteTecaAchmedBekkaCsikiJuharWaxMirhaVespaCsimbiliEtna A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.