Cane Corso fajtamentés logo

Gazdira váró cane corsokGazdira váró cane corsok Gazdira váró cane corso keverékekGazdira váró cane corso keverékek Közvetített cane corsokKözvetített cane corsok Elveszett/talált cane corsokElveszett/talált cane corsok Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

Tudnivalók a cane corsorólTudnivalók a cane corsoról Corso KurírCorso Kurír Állati hírekÁllati hírek Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól LetöltésLetöltés LinkekLinkek

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Számlaszám és adószám

Mit adományozzak?Mit adományozzak?
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

A pótlék (egy önkéntes gondolatai)
2019.01.21.
A pótlék (egy önkéntes gondolatai)

Természetesen Róluk, a mentett kutyákról van szó, s rólunk, önkéntesekről.
Ami indíttatást adott, hogy papírra vessem gondolataimat, az, az elválás.
Tulajdonképpen a lehető legcsodálatosabb dolog történik egy gazdára váró kutyussal, amikor gazdához költözik.
Egy új élet kezdődik számára, s a menhelyi élet valamilyen szinten elhalványul, de sosem felejtik el.
Az emberek feledékenyebbek lehet ez amnézia vagy demencia, de más is pl. érdek.
Akinek mentett kutyája van, és rendre szombatonként kijár, vagy csak néha sétáltat szeretget, s kennelről kennelre jár, ellát, stb. ruháján hazaviszi az illatokat, s otthon a sajátjaink mind, tudják hol voltunk kivel találkoztunk.
Azok a kutyák, akik bekerülnek az otthonba, mind lélekben sérültek.
Magába zárkózik, nem kommunikál, nem eszik, vagy éppen mindenkire haragszik, kisebb nagyobb vehemenciával adja ennek jelét.
Igen nagy trauma ez nekik.
Sok esetben nem tudjuk honnan jöttek, az előéletük egy rejtély, amit próbálunk megfejteni.
Mi segítünk, hogy képesek legyenek újra bízni, örülni, szeretni, s felkészítjük őket az új életbe való könnyebb beilleszkedéshez.
Azért is járunk hozzájuk, hogy amíg nem jön el az igazi gazdi, mi pótoljuk azt. Ez nagyon fontos, egyfajta pótlékok vagyunk.
A menhelyi kutyák nem annak látnak, hiszen mind rettentően örül minden viszontlátásnak, s hétről hétre változnak, nyílnak vagy szelídülnek. Talán a legnagyobb csoda azokat a változásokat végignézni, megtapasztalni, amin keresztül mennek.
A félősek, ahogy nyiladoznak, s egyre több embert fogadnak a szívükbe, egyre bátrabbá, s boldogabbá válnak.
A haragosabbak, pedig rájönnek, hogy nincs miért haragudni, hiszen tőlünk csakis jó dolgokat kapnak, simogatást, finom falatokat, hogy a legszebbet ki ne hagyjam, a nagy sétákat.
Vannak, akik olyan mélyen sérültek, hogy egy ártatlan mozdulatban is veszélyt éreznek.
Ők azok, akik nem kellenek szinte senkinek.
Őket csak mi páran szeretjük.
Nagyszerű változás, mikor az egyik percben még meg akar enni, de később, mikor látja azt, hogy a többi kutya mennyire szeret, szeretne ő is a részese lenni ennek. Megváltozik az álláspont, s a haragos hörrenés, a nyugis otthagyás után nem sokkal nyafiba vált, gyere hozzám is nézéssel és kennelhez dőlés, egy kis simi provokálással. Ezután hamar megjelenik a farkinca mozgása, a csóválás is.
Haragos kutyának nem udvarolunk, hogy ugyan legyél már a barátom, de a félőssel sem vagyunk terhelők.
Megvárjuk, kivárjuk ameddig nyílnak, persze erre van nagyon jó stratégia. A félőshöz beülünk a kennelbe és jobbnál jobb falatokkal kínáljuk, az első kissé bizalmatlan kíváncsiság, amit a legcsodálatosabb megélni. Amikor elveszi a falatot, amikor megszagol, s mikor engedi a simogatást. Ilyenkor nagyon vegyes az érzelem, boldogság van, mert elindult a bizalom útján, egyben keserűség, mert tudjuk, hogy nehéz poklot járhatott meg.
Amit hétről hétre teszünk, egy életre szóló nyomot hagyunk bennük, sosem fognak elfelejteni.
Persze ez fordítva is így van, mi sem feledjük őket, az emlékek örökké megmaradnak.
Az elválás az első időkben nehéz, ami elmúlik, hiszen a legjobb történik minden gazdisodásnál.
Idővel, ha költözés van, örülünk, mert célba ért a mi kis kedvencünk, fogadott gyermekünk, s a pótlék szerep véget ér, mert az igazi egy új élet kezdődik el.
Évek múlva is megismernek, mert szeretettel emlékeznek ránk.
A másik oldal pedig, aki örökbe fogad, nem szabad meghátrálni az első nehézségtől.
Sokan meggondolatlanul fogadnak örökbe, csakis rózsaszín felhőn át nézik a kiválasztott corsot, pedig kell, hogy legyen szakértelem türelem, következetesség, s amit a menhelyen elkezdtünk rendbe rakni azt képesek legyenek folytatni.
Vannak, akik éveken át várják, hogy örökbe fogadják és hiába.
Többen kérdezték, hogy Ő vagy Ő miért nem?
Miért? Jó kérdés.
Azért mert a legtöbben kölykökre pályáznak, de legalábbis fiatalra, és viselkedési problémáktól mentesre.
Mindenki azt szeretné, hogy a menhelyi kutya jöjjön ki mindenkivel, legyen barátságos az emberekkel, gyerekekkel, de őrizze a házat, ne szökjön, ne domináljon, ne lopjon, s ne rágjon meg dolgokat, legyen engedelmes stb.
S ezért van az, hogy vannak, akikre még érdeklődés sincs.
Ott van például legrégebbi lakónk, a mi Drága Lordunk 2011. 10 hó óta vár. Hét éve.
Athos aki beteg, Escape aki lövéspánikos, szökős: Ők 2016-ban kerültek be nincs rájuk érdeklődő.
Ott van még Szandi, aki szintén idősebb, válogatósan barátkozik.
Szappan, akiben a mérai gyepi olyan sérüléseket okozott, hogy alig pár emberben bízik.
Senkinek nem kellenek.
Vagy a szívem legnagyobb fájdalma, akik a menhelyen haltak meg. Hosszú éveken át vártak.
Lepke, Mona, Rhea, Coni
Ők mindannyian viselkedési problémások voltak kevés emberrel jöttek ki.
Kivéve Coni, neki nem lehetett a nyakára nyakörvet tenni. Neki csodás élete volt, hiszen neki az egész Noé a „családja” volt.








Megosztom a Facebookon