Cane Corso fajtamentés logo

Gazdira váró cane corsokGazdira váró cane corsok Gazdira váró cane corso keverékekGazdira váró cane corso keverékek Közvetített cane corsokKözvetített cane corsok Elveszett/talált cane corsokElveszett/talált cane corsok Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

Tudnivalók a cane corsorólTudnivalók a cane corsoról Corso KurírCorso Kurír Állati hírekÁllati hírek Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól LetöltésLetöltés LinkekLinkek

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Számlaszám és adószám

Mit adományozzak?Mit adományozzak?
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Corso élet Kistarcsán
2013.11.27.
Fred vagyok, a hatalmas és szépséges, na és egyébként pedig igen szerény corso fiú. Ne is szólítsatok másképpen, csak Fred SZ-K (értsd Szuper-Kutya)-nak!



Júliusban kerültem a Noéba, de nem sok töpit ettem meg nálatok, mert anya amint meglátott belém szeretett, ami valljuk meg, nem is egy nagy csoda! Pár hét a Noéban, aztán indultam új otthonom felé Orsival. A Noé kapuján még mint Feri léptem ki, aztán otthon a Fred nevet kaptam.

Társam is lett, egy szõke bombázó személyében, háááát ……. nézzétek ezt a pillantást ……… van a Földön olyan corso kan, aki ennek ellent tud állni??




A családunk elég népes, 3 simabõrû, anya, apa és a nagymama, valamint 6 tollas rémség, akik emberi hangon beszélnek, mit beszélnek, dresszurálnak engem is és Nalát is, el vannak kicsit
varázsolva maguktól! Én még ilyen színes csirkéket sosem láttam, beszélni meg végképp nem hallottam!






Elõször nagyon viccesnek tûnt, hogy vadászok rájuk, de anya nem engedi, sõt, amíg megpróbáltam a rácsos helyükrõl kivadászgatni õket, be sem mehettem a szobába. Mostanra megtanultam, hogy a 6 tollasseggû tabu, úgyhogy bejárhatunk Nalával a kiszórt kaját porszívózgatni, én még néha ezt-azt el is lopkodok, ha anya nem veszi észre, akkor az már
onnan a miénk! Bár általában le is bukunk, mint Rottenbiller, mert ha anya megtalálja a corpus delictit csak fel kell emelje és vészjósló hangon megkérdezi, hogy „Hogy került ez ide?!” és ez a kis mafla Nala máris eggyé válik a kõvel, csak a vak nem látja, hogy mi csórtuk ki.


Hát anya és apa …… tulajdonképpen szeretem õket,






anya olyan kedves és csendes, mindig szépen beszélt velem az elején, de amíg fal van meg borsó hát ne mááá egy kétlábú irányítgasson engem, még visszafordultam és jól meg is néztem magamnak, ha már lökdösött is, mert nem akartam odébb menni! Erre aztán anya piszkosul begorombult, beszélt Orsikával, aztán meg Kriszta barátnõjétõl vett néhány hangképzési órát és a következõ alkalommal, mikor eléje álltám és onnan az Istennek sem akartam elmozdulni, hát olyat reccsent rám, mintha Polüfémosz állt volna mellettem az Odüsszeiából és még komoran a szemembe is nézett!! Húhh, hát csak kapkodtam a virgácsaimat odébb, mi van máááá itt, tiszta terror lett az élet!!!!:-))


Ugyanígy jártam akkor is, mikor a nagymamát próbáltam szivatni kicsit! Mert hogy hallottuk Nalácskámmal, amint anya és apa noszogatják a mamát, hogy mozogjon kicsit többet, ne üljön állandóan! Na öreg csont, adok én neked mozgást!


Befeküdtünk Nalával a nagymama
elé, szorosan, semerre sem tudott elmenni




ha ki akart jutni abba a kis helyiségbe hát át kellett másznia rajtunk, bottal, bot nélkül, szék támlájába kapaszkodva, szegény mama olyan volt, mint Batman, csak vízszintesen ûzte a falra mászást, kapaszkodott, amibe csak bírt, míg nagy
nehezen átverekedte magát rajtunk!! Én meg befelé csak jókat mosolyogtam!! Sajnos azonban anya ezt is észrevette és azonnal jött a fenyítés!!! Azóta igyekszem más elfoglaltságokat találni, nem a mamát szivatni!


Ezért aztán délelõttönként, míg anyáék dolgoznak, mi is keményen igyekszünk helyt állni, mint mélyépítõ brigád, ennek folyományaként gyönyörû és formatervezett gödröket ásunk nem kímélve a mancsainkat. El is nevezték anyáék a legnagyobbakat: a legeslegnagyobb neve „Kína” mert apa szerint mire végzünk majd Kínába fogunk átjutni, 3 talicska földet kellett hozzon, hogy betemesse. Van még 4. Metro megálló és pár kisebb, de annál bonyolultabb forma. És milyen vicces, mikor sötétedés után anya vagy apa keres valamit a kertben és mi Nalussal már csak a nyekkenést halljuk, ahogyan elbotlanak és belebuknak a gödörbe!!!!! Nem is értem, mért neveznek olyankor minket két megátalkodott kutyának.
Nehéz munka ez, higgyétek el és utána még fáradtságosan szét is kell hordanunk a földet a nappaliban, lehetõleg olyan helyeken, hogy ha valaki bejön azonnal bokáig merüljön a behordott földben.
Ezen kívül dícséretes buzgalommal pusztítjuk a bokrokat és mára már dagadó kebellel elmondhatjuk, hogy huszonvalahány bokorral és kisebb cserjével sikerült végeznünk, nem
maradt csak talán 3 darab, azok is csak azért, mert szúrósak voltak és igen rossz volt az ízük. Anyáék már nem is próbálkoznak bokor ültetéssel, vettek helyette fákat, de a kertészetben az volt a legelsõ kérdés, hogy mekkora a törzse, tök mindegy volt hogy milyen fáról is beszéltek ….


Szóval nagyon vidáman élek én itt az én szöszi kis bigémmel! Csupa móka meg kacagás az élet …. nekünk …., anyának azért lett pár õsz tincse, bár én nem is igazán értem, hogy mért, de mesélek a mi kis életünkrõl:

Történt egy szép nyárvégi hétfõ hajnalon, hogy anya, szokása szerint feltérképezve a mezõt, megállapította, hogy se õz, se nyúl még fácán sincs közel és távol, úgyhogy mehetünk sétálni. Szépen leballagtunk pórázon, majd mikor már tisztes távolban voltunk minden emberlakta helytõl el lettünk engedve és kezdõdött a játék. Fel és le rohangáltunk Nalasitával, mikor is
(hát anya szerint óóóóó borzalmak borzalma!!) kiugrott az egyik bokorból 3 õz! Azonnal ledermedtünk, de az õzek is, viszont õk elõbb kapcsoltak és uzsgyi, már szökelltek is el elõlünk!!! Na, nekünk sem kellett több, rákacsintottam a nõmre és azonnal rongyoltunk utánuk, a távolból még fél füllel hallottam, hogy anya (aki egyébként mélyen elítéli a vadat kergetõ kutyákat és azok gazdáit) kétségbeesetten felkiált az ég felé:” Issssstenem!!!! Mér pont velem történik mindez és mért pont hajnali negyed hétkor, hogy a kutyáim távolodó valagát látom és egy óra múlva mennem kell dolgozni!!!!!!!!!!!!!????????????”
Én nem tudom mit válaszolhattak onnan fentrõl neki, de utána egész nap igen morcos kedvében volt. Attól az idõtõl fogva pedig külön-külön vitt minket sétálni, mert azt hitte a szegény együgyû, hogy akkor már nem lehet semmi probléma …… hát tévedett!!!
Egy szombat hajnali séta alkalmával szépen elmentünk a lovarda mellett, ahol a már megszokott lovacskák legelésztek, játszogattam, futkároztam aztán már indultunk haza, mikor megpillantottam Õt!!!!! Gyönyörû volt és hatalmas, akárcsak én, bár így elsõ blikkre kicsit ideges alkat lehetett, én azonmód ott hagytam anyát, mint Szent Pál az oláhokat és megindultam Felé!!!
Csodaszép csõdör állt elõttem a kerítés túloldalán, de mondom, a pali valami nyugtalan természet lehetett, mert mikor megálltam kívül elõtte és érdeklõdve nézegettem egészen beindult! Elkezdte a lábával a földet kaparni, anya ordítva hívott vissza, én élveztem az összhatást és jó magasról lecartam, hogy menni kéne …. nekem a csõdör kellett!!! Hallottam,
ahogyan anya a foga között sziszegi:” Gyere már te nyomorult, mert ha ez kijön a túloldalról, akkor még a Szeged Expresszt is állva hagyjuk!” de az én hallásom átváltott szelektívre. A látásom viszont nem és mit láttam, anya fut el tõlem, ellenkezõ irányba, na ennek már a fele sem tréfa, csak nem hagyom, hogy eltûnjön! Fogcsikorgatva ott hagytam a csõdört és rohantam utána, ahogyan bírtam.

Aznap este drámai volt otthon a hangulat, anya és apa beszélgettek, anya határozottan azt mondta: „ Frednek iskolába kell járnia, nincs mese! Egy ilyen hatalmas kutyát meg kell tudni állítani, nem járkálhatok mindenhová egy táblával, hogy különben nem bánt és inkább csak érdeklõdik vagy játszana!” Elkezdtek iskolát nézegetni, ahová elõször én majd Nalus is járhat. A probléma javát az képezte, hogy én nem fértem be a család autójába, mert ülve
szeretek utazni, de akkor a fejem bevertem a tetõbe és ha még izgatott is lettem valamiért, akkor azonnal gyönyörûûû, hosszúúúú nyálcsóvákat bírtam magamból eregetni, amit ha apa
plüss huzatára ráztam, azonnal belilult a feje. Maradt a gyaloglás. Nala járt régen egy suliba, de az olyan messze volt, hogy gyakorlatilag mire odaértünk volna gyalog anya eldõl, mint a
krumplis zsák, nemhogy ott ugráljon velem. De anyát nem olyan fából faragták, hogy feladja, pláne ha az én épülésemrõl van szó! Talált nálunk Kistarcsán egy kutyasulit, igaz, oda is gyalog kellett menni. Kezdetben nem is tûnt soknak, 2 km oda és ugyanannyi vissza is. Anya, aki régen nagy túrázó volt, úgy érezte, meg sem kottyan neki ez a távolság, még jól is esik az a kis séta! Hát megint tévedett, velem nem számolt, mert én egyre csak azon voltam, hogy izgalmassá és érdekessé tegyem neki
azt a kis sétát!!! Volt ott minden a hetek alatt, mint a búcsúban: volt, hogy egy kecskenyájjal találkoztunk, persze én azonnal meg akartam vizsgálni a kecskéket, belerohanni a nyáj közepébe, közben meg a pásztor acsarkodó puliját is el kellett anyának hajtani, nehogy
beinduljak és valami kárt tegyek benne (pedig nem is próbáltam semmi ilyet, csak néztem a törpét, hogy mit ugrál körülöttem, mint a ringlispil ) szóval mire a suliba értünk anya fejérõl folyt a víz és úgy érezte, éveket öregedett!!! Akkor még a kerten belüli kutyákról nem is beszéltem, no meg arról, hogy ha az út szélén mentünk a frász kitört a kamionoktól és nagyon kellett vigyázni, nehogy aláugorjak ijedtemben! Na, egy szónak is száz a vége, nem volt ez sem móka sem kacagás anyának. A suliban nem volt baj velem, már a harmadik alkalommal
póráz nélkül mehettem én is játszani a többiekkel, nem voltam agresszív, vigyáztam a kisebbekre is. Pedig volt ott pár fura alak, pl. egy roti, aki nem tud kutyául kommunikálni, a testbeszédét sem értem, mert csak hörög, mint akinek a farkán állnak és mindenkit miszlikbe
akar aprítani, ki is nézett magának, de õszintén szólva, carok én az ilyenekre, mentem inkább egy tökös kis vizslafiúval játszani.


Pár hét telt el így és este megint kupaktanácsot ült anya és apa. Aztán eltelt még egy hét és egy fehér kerekes valamivel jöttek haza: igazán nagyon szuper egy kutya lehetek, meg is becsülnek itthon az tuti, mert vettek egy kis öreg autót, aminek a hátsó ülését lehajtva benn utazhatunk, Nalus és én! És akkor még a Noéra is kimehetünk minden szombaton, mert mi ott
is nagyon szeretünk lenni, ismer minket mindenki, senki nem megy el úgy mellettünk, hogy ne legyen egy jó szava hozzánk!
Azonnal levágtam, hogy ez az én autóm. Noszogatni sem kellett, mikor apa kinyitotta a hátsó ajtót, én azonnal berepültem és vigyáz ülésben vártam, hogy akkor induljunk már valamerre!!!

Lett is ebbõl egy kis probléma! Haza értünk ugyanis a kutyasuliból, anya kinyitotta az ajtót, hogy akkor ugorjak már kifelé, de nekem nagyon nem akaródzott! Anya megfogta a nyakörvemet, hogy kivezessen, de én annyira begurultam, hogy ki kell jönnöm, hogy bizony, szégyen ide-szégyen oda, jól megmorogtam! Apa viszont, aki éppen az oldalajtónál matatott valamit, meghallotta, hogy tiszteletlenül viselkedem anyával és olyat taszajtott rajtam, hogy kirepültem és csak álltam ott, mint aki az erdõn mókust lát gatyában, hogy miképpen kerültem oda!

Nagyon megharagudtak és kizártak mindketten! Nem beszéltek velem, nem kommunikáltak, Nala benn hencsergett a finom, puha szivacson én meg bakker ülhettem kinn a hideg teraszon és még a függönyt is behúzták, hogy ne lássam õket!!! Akkor már annyira bántam a viselkedésemet, mint a kutya, aki hetet kölykezett!!! De a kocka el volt vetve, nekem ezért járt a bünti erõsen! Este aztán bemehettem a szivacsomra aludni, de senki nem szólt hozzám, még Nalus sem bújt mellém, úgy éreztem olyan vagyok, mint egy pária!!!
Éjszaka aztán még nagyobb gatya történt, mert olyan két óra felé elkezdett a hasam kegyetlenül csikarni és éreztem, hogy ha záros idõn belül nem jutok ki, hát nagy baj lesz, mert ha egy nagy és büdi kupacot lerakok a nappaliban, akkor aztán leshetek, mint a lukinyúl, hogy mikor alhatok benn a jó meleg szobában a szivacsomon!!! De anya nem beszélt velem, hát most hogyan legyen …., mit csináljak???? Toporogtam ott, mint a tojógalamb, aztán elszántam magam, odamentem anya ágyához és elõször odatoltam a nagy nyálas fejemet, éreztem az orrát és akkor én azt – lesz ami lesz alapon - nagyon finoman megnyaltam, hátha
felébred…… és úgy is lett! Felült, azonnal felkapcsolta a lámpát, rám nézett és meglátta a szememben az idegességet, azonnal hozzám szólt:” Mi baj kiskutyám?” De én akkor már
helybõl fordultam és rohantam az ajtóhoz, mert ha nem érek ki és benn kakilom össze magam, hát az biztos, hogy ott süllyedtem volna el szégyenemben!!!! Anya futott utánam, kiengedett,
türelmesen megvárta hogy végezzek és képzeljétek, mikor vissza jöttem még meg is dícsért!!!

Lefeküdtem a helyemre és olyat sóhajtottam, hogy az állólámpa majd eldõlt …… akkor mégis szeret és a falka tagja lehetek megint!!!!




Mert én nagyon szeretem õket! Anyát még különösen nagyon! Mondták is neki a
kutyasuliban, hogy ha dolgozunk úgy nézek rá, mint egy istenre!!!

Mert nekem most már van családom, akik szeretnek, tanítgatnak és gondoskodnak rólam, van társam, akivel együtt töltöm a napjaimat és ezek a legfontosabbak az életben!! Ennél többet kutya nem is kívánhat!!!





Megosztom a Facebookon