„Fél évvel ezelõtt „megmentettük”az elsõ corsonkat, Liát, az akkor 6 hónapos kislányt. A szomszédtól könyörögtük el, aki házõrzõnek tervezte, de mi láttuk benne a családi kutya fantáziát. Nekem igazán nem volt nehéz: az én emlékeimben Armandó, a régi kedves kecskeméti corso úgy élt, mint a tökéletes kutya; méltóságteljes, barátságos, és szép. Párom, Péter pedig sok kutyát birtokolt már, a fajták pozitív és negatív tulajdonságait ismerte, és miután jó sok könyvet elolvasott a corsokról, egészen könnyen beadta a derekát.

Liáról nem mesélek sokat: megkaptuk, neveltük, és igazi családtagként kezeljük. Letettük az engedelmességi vizsgát, elkezdtünk családilag futni, és szerencsére erõsíti a család nõivarú átlagát.

Aztán elkezdett motoszkálni Péterben és bennem is az érzés, hogy Lia nem szeret minket egyedül várni munka után. Kell neki egy barát. Megnéztem a Noé Cane corso mentõ oldalát és akkor ott volt az az 5 ördögfióka…és Cherryn megakadt a szemem. A legszerencsétlenebbül állt a füle és 2felé nézett a szemével. Azonnal éreztem, hogy huncut és õ kell nekünk, illetve Liánknak. A személyiségük pont kiegészíti egymást. Orsihoz méltóan volt több körös interjú, de valószínûleg jól teljesítettünk, mert a döntés ránk esett és nekünk adták az ördögfiókát. És most már 2 kutyival élünk. Imádják egymást, ahogy az a képeken is látszik.







Már oviba is járunk és a behívás nagyon szépen megy neki, ül és fekszik is, bár az nyilván még nem stabil. Klikkerezünk hevesen, nagyon jól mûködik nála.





Hétvégente járunk kirándulni barátokkal és természetesen a négylábúak is jönnek velünk. Nagyon élvezik ezeket a programokat.
Egyik hétvégén elmentünk Tatára, az Öreg tóhoz egy sétára és Cherry rávette Liát, hogy bemenjen a vízbe, erre még senki nem volt képes...




Így olyan „teljes” lett a család…. Köszönjük Nektek!”