2018. tavaszán láttam meg egy Ernő által feltöltött képet a face-en. Fura módon –bár sosem akartam CC-t - már akkor tudtam, hogy nekünk dolgunk van egymással. Alig vártam, hogy megismerjem, de az első találkozásunk elég rosszul sült el, mert az akkori kenneltársa féltékenységből nekiesett, ő pedig visítva fetrengett a földön. Gondoltam jól kezdődik, egyből kinyíratom, de azért Mikivel gyorsan beleszerettünk. Nóri még nem, ő Conit gyászolta. Kijártunk hozzá, kivittük a világ legjobb tacskóját is ismerkedni (soha semelyiknek nem volt egy rossz mozdulata sem a másikra), majd április végén hazavittük. Boldogságunk nem tartott sokáig, mert lakótelepen laktunk, ahol Lime rettegett az autók, buszok zajától, plusz a lépcsőtől, a lifttől, a férfiaktól és úgy általában mindentől. Vagy lemerevedett, vagy menekülni próbált, egyik sem volt túl kellemes, de gondoltuk majd megszokja, és hát természetesen majd mi megoldjuk. Addig gondoltuk ezt, amíg egy nap elmentünk otthonról pár órára, és mire visszaértünk Lime lebontotta a lakást. Kiderült, hogy szeparációs szorong, nem képes egyedül lenni, így végtelennek tűnő pár napos kórházi kezelés után (merthogy le is nyelt egy csomó cuccot) kénytelenek voltunk visszavinni a Noéra, mert több szakértő is azt mondta, hogy így önveszélyes, ez rossz így neki. Első és második kétségbeesésemben zokogtam és zokogtam (szegény Ernő és Viki, ezúton is bocsi), majd megnéztem hogyan áll az ingatlanpiac, ami szerencsére nekünk kedvezett (jelzem tuti nem véletlen). Közben szombatonként Lime-ozás, nyáron házvásárlás. Októberben kennelt építettek a fiúk Lime-nak, és megtörtént a költözés is. Az első hónap nem tagadom iszonyat rossz volt napközben lelkileg. Lime a kennelben is őrjöngött egész nap, megpróbált utánunk jönni, úgyhogy járdalapozás, majd Noés társadalmi munkában történő vasbetonhálózás, hogy ne tudja kiásni magát, itató tejesládára cserélése, mert azt is dobálta, szomszéd néni csatarendbe állítása, de szép lassan megszokta. Hozzáteszem ebben az időben is amikor hazaértünk imádnivaló mintakutya volt. Lime tökéletes családtag, meggyőződésem, hogy még a corso-k között is a legjobb (bocsi), olyan, mintha mindig is velünk lett volna. Ja, és persze Nóri szíve is elrabolva. Nap, mint nap büszke vagyok rá, mert minden nap legyőzi a saját félelmeit, egyre jobban kinyílik, és a szüleim szívét is megszerezte (ezt már csak félig tagadják), ami azért nagy szó, mert apukámat gyerekkorában két kutya is megharapta elég durván, és iszonyat félt a kutyáktól. Lime egy csupaszív, kedves, türelmes, okos, érzékeny lélek, aki remélem hamarosan elfelejt minden rosszat, ami történt vele. Köszönjük!