"Kedves Kata és Orsi!

Mindenekelõtt szeretném megköszönni, hogy nem hagytatok meghátrálni 1-2
bizonytalan ember véleménye miatt!
Nyilasban eddig egy csodálatos, borjú méretû, szomorú szemû, bújós, odafigyelõ, szófogadó kutyut/családtagot ismerhettem meg!
Az elsõ nap (szombat) elég húzós volt neki, mert váratlanul hozhattam haza. Elsõ utunk az állatorvos volt, aki persze nem rendelt. Aztán rohanás az állatos boltba, a „kezdõ csomagot” beszerezni. Csak ezek után jutottunk
haza, hogy végre inni adhassak neki. Látszott rajta az egész jövés-menés alatt, hogy nem tudja mire vélni, de szépen követett, jött csöndben velem, nem volt vele semmi gond.
Otthon elsõ dolgom az volt, hogy vizet adjak neki utána pedig a fürdetés. Olyan
volt, mint ha egy 43 kilós rongyot, kétszer olyan nagy gravitációval kellene a kádba tuszkolnom. Egy hangja sem volt, csak bumbulda pofával tündérien tûrte az
egészet. Megtörölgettem, de az udvaron a napsütésben (akkor még melegebb volt jóval) is élvezettel rázta magát és egy kis vidámságot is fel lehetett fedezni rajta. Ezek után enni is kapott és megmutattam neki a lakásban az új helyét, amit el is foglalt. Nagyon szívesen fekszik az ágyában, de van még 1-2 kedvenc helye a lakásban, ahol elterülhet, figyelemmel követhet, hogy épp merre vagyok.
Aznap még tettünk egy újabb nagy sétát és az állatorvost is újra útba ejtettük, sikerült mindent elintézni.
Másnap kihasználva a szép idõt megint kirándultunk egy nagyot egy kisebb csapattal. Végig pórázon volt, de az idõ haladtával és amikor a tesóm vitte folyamatosan engem keresett, arra gondoltunk, hogy megkíséreljük elengedni. Nem is volt semmi gond, mindig a csapat közelében marad és engem folyamatosan szemmel tartott. Ha a kezünkbe vettünk egy botot, azonnal megtelt élettel és készségesen hozta vissza a végtelenségig. Annak ellenére, ahogy eddig alakult az élete, játékosságot nem tudta kiölni belõle.

Hétfõn lehoztam a munkahelyemre is, de ezt kénytelen vagyok szüneteltetni egy kicsit, mert nem biztos, hogy jó, ha nagyon összenõ velem. Így is teljesen rám van tapadva, aminek én kifejezetten örülök, hiszen pont ez volt a kívánságom, de neki okozhat rossz érzéseket, ha nem szokja meg, hogy néha nem tud velem lenni.
Ráadásul annak ellenére, hogy rengeteg mindent megért és szót is fogad, van még mit tanulnia. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a kutyaiskolában.
Napról napra láthatóan jobban érzi magát. A farkát is többet csóválja.
Csütörtökön sikerült szüleim kutyáját is elvinni a délutáni sétáltatásra. Mikor elengedtük õket, Nyilasba láthatóan újabb életöröm költözött. Láthattam vidáman futkosni a kis uszkárral. Amikor a Buksi eltûnt, Nyilas azonnal hegyezte a maradék fülét és nyújtózkodva, szimatolva azonnal kereste. Buksi egy rakéta jelleg, úgy szaladgál végig a séták alatt, mint akit ágyúból lõttek ki, de most neki kicsit sok(k) volt a Nyilas. Fura volt neki, hogy egy óriás fut/trappol/dübörög utána és majdnem agyon tapossa fékezéskor, pedig látszik, hogy nagyon vigyáz.
Szobatisztasággal eddig nem volt semmi gond.
A kislányommal is minden rendben ment. Igaz, a Bogi feladata most az, hogy úgy kell csinálnia, mint ha a Nyilas nem is lenne velünk, hogy szokják egymást.
Nyilasnak teljesen egyértelmû, hogy a Bogi is családtag. Egy számára ismeretlen ember, nem rossz szándékból, de hirtelen mozdult a Bogi felé és Nyilas azonnal jelezte neki, hogy na-na! Ezért is van szükség a kutyasulira, hogy megtanítsanak minket, hogy a Nyilas csak akkor mozduljon, ha én mondom, de önállóan ne találjon ki ilyeneket.

Tegnap voltunk az Óbudai szigeten. Egyenlõre nem tudtam kipróbálni, hogy meddig bírja a labdákat visszahozni. Õ gyõzött! Én fáradtam el hamarabb a dobálózásba.

Visszatérve a szófogadásra, szívesen megkergetett volna egy macskát, de az elsõ szóra megállt és visszajött lábhoz. Ma majdnem összeveszett kerítésen keresztül két újfundlandival, de egy szavamba kerül és befejezte, tûrte, hogy azok fût-fát ordibáljanak rá.

Az éjszakák is nyugodtak, ez elsõ naptól kezdve.

Amikor több helyen olvastam, hogy a befogadott kutyu igyekszik megfelelni a gazdinak/családnak, azt hittem, hogy ez egy kedves mondás szerûség, de most már magunkon is tapasztalom. Tényleg megható, ahogy alkalmazkodik, próbál beilleszkedni, ami a szomorú szemeivel, bújásával nem is nehéz.:)
Bogival nagyon jól megvannak, ennek ellenére természetesen odafigyelek, hogy ne legyenek kettesben.
Ha nincs mozgolódás, képes egész nap aludni. :) Örül a sétának és a labdázást is nagyon szereti. Viszont ami nagy kihívás lesz, megtanítani, hogy a labdák, frizbik, egyéb repülõ játékok látványára ne húzza úgy fel magát, ne kerüljön annyira extázisba, hogy ne lehessen neki parancsolni, de a kihívást elfogadom!!!! :))

Csatoltam pár új képet is közös életünk elsõ pár hetérõl. :)

Örülök, hogy hallgattam magamra, hogy Ti vagytok nap, mint nap a menhelyen és Ti ismeritek az összes kutyát, tudjátok, hogy ki, melyiket viheti haza, megbízhatok Bennetek.

Köszönettel,
Dominika"