Kedves Orsi, Kedves Noésok!

Szeretnék beszámolni az itt töltött eddigi életemrõl. Mondhatnám, hogy kösz jól vagyok és ennyi, de szeretném, ha tudnátok milyen az életem mióta elköltöztem tõletek.




Nekem két szülinapom lett, az elsõt talán a jóságos teremtõm tudja csupán, a másodikat pedig arra a napra tette az én megmentõm, amikor beköltöztem, az az megérkeztem.
Bizony ám! Ünnepélyesen jelentem, hogy 4 éves vagyok, na meg egy kicsi, amit el is hanyagolhatunk, de otthonnal rendelkezõ corsoként négy éves lettem.
Kezdjük talán az elején. Amikor még egy rácsokkal teli helyre kerültem, majd egy másikra. Az egyik hátsó lábam nagyon sebes volt, ezt a sebet még akkor szereztem, amikor valamibe beleakadt.



Szóval elérkeztünk erre a második helyre, Hozzátok. Itt az Amy nevet kaptam. Nagyon sokat vittetek engem és mindig a lábamat babrálták, locsolgatták, szórták, kötözték. Nagyon szerettetek Ti engem. Sok simogatást és szeretetet kaptam. Enni is minden nap, ami nagyon jó volt, hiszen már nem is emlékszem mikor volt, amikor kaptam egyáltalán ennivalót, mindig olyan gyorsan befaltam. Miután hozzátok kerültem, nemsokra rá sokszor itt várt engem egy idegen és ti odaadtátok neki a pórázom végét. Meglepõdtünk mind a ketten, hogy most mi lesz? Végül is az lett, hogy sétáltunk egy kicsit a környéken. Ez az idegen egyre többször jött és vitt ki engem sétálni, abból a rácsos szobából, ahol több hasonló beteg kutya lakott.
Kezdtem egyre jobban várni és mikor újra és újra megláttam, hogy hozzám és hogy értem jött, alig vártam, hogy kinyissa a ketrecem ajtaját és menjünk. Pedig sár volt és hideg is, de jött hozzám. Amikor visszarakott a helyemre, mindig olyan szomorú lettem, úgy mentem volna vele, oda ahova õ megy.
Egyszer aztán azt hittem megint sétálunk, de nem Õ jött értem, hanem Orsi. Berakott egy nagy fehér autóba és mentünk, de nemsokára megállt és kiszáltunk. Megállunk egy ház elõtt és ott lent valami fényes hely és Õ volt ott lent. Nahát, idejöttünk!!! Jaj, most mi lesz, olyan izgatott vagyok. De jön és mosolyog és már indulunk is fel egy lépcsõn, be az ajtón és egy másikon is. Jaj, de jó meleg van itt!
Lakit itt még egy corso fickó, de gyönyörû fiú, hatalmas, szép és jó szagú és macskák is vannak. Kaptam búcsú puszit és ölelõ simit majd elmentek a lányok, amikor már mindent megbeszéltek. S elkezdõdött egy új, ismeretlen élet.
Itt maradtam és elkezdõdött a gazdis életem. Olyan megfoghatatlan érzés ez, amit magam sem hittem el. Azt hittem, hogy álmodom és nem mertem elaludni. Mindig ott kellett lennem ahol Õ, a nyomában mikor olyan illatos dolgokat csinált, folyton tett vett és matatott, s ott álltam és néztem, de sokszor már a szemem is csukódott lefelé és a lábam is elhagyni készült, de nem tágítottam, mert ha elalszom és mire felébredek talán vége lesz ennek a jónak, ami éppen történik velem.




Kaptam finom vacsorát én is és a szépfiú is, akit Gabinak hívnak. Az elején sûrûn ettem, ami nagyon jó volt, hiszen, mindig és mindig éhes voltam, mindig finomat és meleget kaptam. Lett egy új ágyam, ami olyan meleg és puha takaró, amin aludhattam. Az volt a legjobb érzés, amikor álltam a jó szagú szobában ahol a kaja készül és már nem bírtam állni egyszer csak Õ odahozta az ágyam és azt monda feküdjek rá. Ettõl kezdve az ágyam mindig ott volt mellette és én is. A dokihoz is gyakran eljártunk, a lábamon a kötést mindig cserélték. Én ügyesen tûrtem, hiszen segítettek nekem, pedig volt, amikor fájt is.
Van itt nagy kert is és van itt egy új szokás ezt el kell mesélnem. Még az elején történt, hogy Õ hozott a szobába egy fát, egy olyan illatosat, olyan szúrósat, be a szobába. Aggatott arra minden félét és még világított is meg villogott, nem értettem mi jó van ebben.





De kaptunk én és Gabi is egy olyan puha valamit, aminek Gabi nagyon örült és megmutatta, mit is kell vele csinálni. Tõle rengeteget tanultam, olyan okos, mindig jött és hívott és hozta a játékát, hogy gyere már, mert én ezeket a dolgokat nem ismertem. Ekkor volt az is, hogy az egyik délután elkezdtek durrogni, de nem ám akárhogy és egész éjszaka állandóan. Azt se tudtam hova bújjak, annyira féltem. Az asztal alól ki sem lehetett vonszolni. Szégyelltem is magam, de volt olyan is hogy hideg van és fázom és egy pisi kedvéért nagyon nem akarózott kimenni, mindig mire észrevette kicsurgattam a szõnyegre azt a helyet jelöltem ki. Persze annak sem örült, hiába mondtam, hogy hideg van bizony ki kellett menni és gyakran kiküldött.

Lassan eljött az az idõ, amikor már nem kellett a kötés, a dokihoz is ritkábban mentünk. Õ locsolgatta és törölgette a sebet, pedig én letisztítanám, nyalogatással gyógyítanám, de egy fehér vackot tett rám, valami gallért vagy mit. A Gabi gyerek sem szereti, hogy rajtam van, sosem bántott, de amikor meglátott benne elég morcos lett rám.
De mikor végre nem kellett a kötés én is vidáman játszottam és futottam a kertben. De amikor Õ elment valahova, Gabival le sem vettük a szemünket az ajtóról, hogy mikor jön már vissza.




Új dolgok történtek mindig. Sokat mentünk azzal a piros kerekessel ki a hatalmas mezõre. Egyszer amikor mentünk, megláttam egy autót és embereket, oda akartam rohanni, küzdöttem és húztam és ágaskodtam, hogy oda és oda, mert lehet õk hagytak el engem. De nem engedett olyan erõvel fogta pórázom, pedig nagyon erõsen rángattam. De aztán az az autó ahogy jött, el is ment. Az autókat ma is megnézem, de már nem úgy, mint régen, már nem hagynám el Õt, mert nagyon szeretem. Szóval erre a nagy rétre sokszor megyünk és a rövid pórázt, egy nagyon hosszúra cserélte és ha hív és oda is megyek mindig valami finomságot kapok.




Az utcán is sokat járkálunk, na ott is vannak érdekes dolgok. Ma már tudok ám úgy is menni, hogy nem húzok és nem ugrálok fel minden autóra, emberre. Nem akarok minden nyitott kapun bemenni. De a benti kutyák, akik fenyegetve ugatnak, azoktól félek hogy kijönnek ilyenkor mindig gyorsabban megyek.

Egyszer az történt, hogy érkezett ide hozzánk, két srác. Hát tudjátok, én is csoffadt voltam, de ezek olyan gebék voltak az egyik még járni is alig bírt. Mondtam is nekik ne izguljatok kaja az lesz az tuti és jó helyen vagytok. Itt laktak egy ideig, magukban is el voltak, de ha nagyon unszoltak, akkor kicsit játszottam velük, de mindig kérettem magam. Azután jött egy csaj, õt nagyon szerettem. Emlékszem akkor megint behozták azt a fát és alatta még finom falatok is voltak. Ezzel a csajjal rengeteget játszottunk sosem untuk meg.




Utána megint jöttek három gebe, nagyon rozogák voltak, foltosan hiányzott a szõrük és ment a hasuk is.. Volt köztük egy fehér is ilyet nem láttam eddig. És egyre csak jöttek és mentek nem is tudom hányan, s mindnek volt valami baja, vagy beteg vagy nagyon félt. Csak jönnek és egy idõ után elmennek. De én mindig maradok. Van egy csaj, Kati így hívják, na õ már régóta itt van. Õ is úgy jött, neki is olyan Õ, a mi anyánk, mint nekem. Képzeljétek, az úgy megy fel az arcához és úgy nyalja.
Van hogy többen, együtt is mentünk arra a nagy mezõre, de már rajtam nincs póráz, hiszen én már nagyon ügyes vagyok és futhatok szabadon.





Ott van ám olyan finom fû és fák is, ma is járunk oda és a régi ismerõsök is. Például az a csaj is, akinek a szõre olyan piros volt, amikor hozzánk jött lakni. Ide nagyon sokszor elmegyünk télen, nyáron. Még egy helyre járunk, oda gyalog megyünk ott is vannak haverok. Kirándulni is járunk, de ki a Noéra is, mert ez a neve az Otthonnak ahonnan ide kerültem, nahát, ott van ám sok móka, ott aztán mindent megnézek, az ismerõsök nyakába ugrom és minden létezõ simit begyûjtök.




Jó itt élni, szeretem az én gazdámat. Amikor a fejemre teszi a kezét és simogat, az olyan nagyon jó. Minden pillanatban vele lennék, olyan ez, mint egy tündérálom, amit csak nagyon kivételesek érdemelnek meg. Ilyen jó lennék? Nagyon sok helyre visz minket és akkor olyan boldogok vagyunk. Ha elmegy, akkor mindig várom és Kati is nagyon. De mikor érkezik az maga a boldogság. És amikor hatalmas szatyrokban hozza a finom husikat, mindig megvizsgáljuk õket a srácokkal. Mindig ott vagyunk, ha csinál valami jót, nagyokat szagolunk a levegõbe ilyenkor.



Sajnos nem olyan régen elég nagy baj történt velem. Éppen sétáltunk és játszottam. Egyszerre nagyon megfájdult a lábam, de annyira hogy ide kellett hozni a kerekest és abba anya berakott és hazavitt. Ezután pihentünk és jobb is lett, már úgy mentem, mint elõtte, de egyszer újra. Mona a dilis csaj, aki itt lakik éppen, az mindenért ugat most is hallott valamit és hát én sem akartam lemaradni a ház õrzésébõl. Hirtelen felugrottam és valami rettenetes érzés volt mindkét lábamban, délutánra már nem bírtam álli. Anya aznap elvitt a doktor bácsihoz, aki pont oda nyúlt ahol fájt. Nagyon komolyan beszéltek, a doktor bácsi valami keresztszalagról beszélt és hogy mindkét lábamban és írogatott is, de több nem történt. Amikor újra mentünk kaptam szurit és egy csizmával a lábamon ébredtem fel. Csúszott a csizma, ezért kaptam harisnyát meg ragasztót meg azt a fehéret a fejemre. Felállni nem tudtam úgy vittek, ami még sosem történt velem, hogy engem vigyenek. Ezután nagyon, de nagyon fájt annyira hogy sírtam. Mentem volna is, de nem tudtam, minden moccanásom olyan fájdalmas volt. Ült mellettem a földön és itt simogatott egész éjszaka. Amikor ki kellett mennem akkor is vittek és még párszor, a hasam alá rakott törülközõt és azzal emelt. Sokáig így mentünk.





Már teljesen jól voltam akkor újra elvitt a doktor bácsihoz és minden kezdõdött elölrõl csak a másik lábamra került a csizma, egy másmilyen színû és a szememmel is csináltak valamit.




Nagyon sok simit kaptam és anya itt volt velem. Már nem baj, ha az ágyban vagyok, mellém feküdt és az ölébe rakhattam a fejem. Újra törülközõvel közlekedtünk, de most nem tudtam másnap rá állni, de még harmad nap sem, aztán nagyon óvatosan kezdtem lépegetni. A fehéret viszont egy percre se vette le még akkor sem, amikor ettem. Ahogy telt az idõ, kicsivel mindig jobb lett, a varratszedésnél lebirkózott a doktor bácsi, esélyem nem volt. Nagyon erõs. Csizma nélkül ez a lábam nem akart úgy mûködni gyakran emelgettem, de lassan, hétrõl hétre jobb és jobb lett. Végül azt éreztem, hogy erõs és már úgy tudok menni, mint az egészségesek, ügettem anyához. Annyira örült és a doktor bácsi is, mikor nagy sokára elmentünk hozzá és megvizsgálta a lábaim és azt mondta, hogy minden rendben van. Újra mehetek én is sétálni!!! És eljött a várva várt idõ, újra szabadon futottam, Katival és Gabival és a haverokkal. Végre már nem hagy itthon, úgy, mint régen úgy megyünk az utcán, vagy a kerekessel és futhatok újra, mert erõsek a lábaim. Nagyon hálás vagyok, a doktor bácsinak, hogy segített rajtam és ilyen jól megcsinálta a lábam. Most újra hideg van, mint amikor érkeztem és közelít az a bizonyos Nagy nap. Szóval azt szeretném végül elmondani Kedves Orsi, Kedves Noésok, hogy nagyon szeretek itt élni és boldog életem van...




Szeretettel: Amy